Dráma helyett drámázás: a minden határon túlmenően melankolikus zenébe fojtott, roppantul fesztiválkompatibilis, de üresen kongó szerelmi történet egy-két tagadhatatlanul érzékeny részletet leszámítva az év egyik legunalmasabb filmje. Így veszik kárba Cate Blanchett remeklése.

A szemtelenül nagyra törő koncepció önmagában is érdekessé teszi Kamasi Washington projektjét, a végeredmény minőségét pedig a közreműködők névsora garantálja. Ugyanakkor hiába kutatom benne azt az innovációt, ami a háromlemezes jazzenciklopédia iránti elképesztő kritikai rajongást indokolná. Nekem…