Hiába az eleve elrajzolt, jó, megkocáztatom: abszurd világ, a Nyers fordulataira nem lehet felkészülni. (Olyasmi is előfordul benne, amit aligha láttunk korábban mozivásznon – a filmtörténet bő százhúsz évével a hátunk mögött nem kis dolog.) De nem polgárpukkasztást, hanem a meghökkentés artisztikusabb formáit érzem ebben. Semmivel sem jövünk nagyobb zavarba, mint a hősnő; az allegória tehát, amellett, hogy (szó szerint) húsbavágóan következetes, ráadásul átélhető is. Csak a befejezés --- csak a tökéletesen trendi, hervasztóan olcsó zárójelenet ne lenne.